Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli, A foglalkozásom nem háztartásbeli, Fõzni nem tudok, a mosáshoz nem értek, A házimunkához kedvet nem érzek. Ám egyet büszkén be merek vallani, Sok mindent nem tudok, de van ám valami, Amihez oly pompásan értek, Mint kevés asszony ezen a vidéken. Mert tudom azt bármiféle pózban, Gyors és lassú tempóban, Tudom oldaltfekve, lábfekve és háton, Ahogy jónak látom. Tudásom e téren több, mint tökéletes, S hogy hason is tudom, az csak természetes. Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én, Mivel tanítóm egy fiatal legény. Fiatal volt, mégis jól megtanított õ, S nem voltam e téren tudatlan nõ. Bevallom, elõször borsódzott a hátam, Mikor a fiú nagy rúdját megláttam, Eleinte azt hittem, leszakad az ég is, Lihegtem, kapkodtam, de csináltam mégis. Idõvel rájöttem, mi ennek a titka, S feltárult elõttem mindennek a nyitja. Késõbb már oly rutint szereztem, Hogy tudásommal pénzt is kerestem. Csináltam reggeltõl korán felkelve, Mert ilyenkor jön meg minden ifjú kedve. És nagyon boldogan, vidáman mûveltem Még estefelé is, mikor a nap lement. Hull rólam a ruha, mint fazékról a zománc, És a testem olyan lesz, mint a fénylõ topán. Van, aki gumisapkát húz a fejére, Ám ez a gyönyört csökkenti felére. Ez az én gyengém, ezt be kell vallanom, Én a nedvességet érezni akarom. De hát mit nevettek, nem kell ezt megszólni, Nem kell mindjárt rosszra gondolni. Nincsen abban semmi rossz, amit elmeséltem, Ha hiszitek, ha nem, az úszásról beszéltem. |